About the Millennials, also known as the Y Generation. (Traditionally, those who were born between 1980 and 1995 are included.)

Did we really forget to grow up? Have we burned out way before we had a reason to? Have our parents spoiled us? Or was it only the economic decline of the 2000s that pushed us into apathy? Have we taken on too much and therefore are unable to live up to expectations? Have we surfeited and quit trying to reach the goals previously considered to be inherent for a responsible adulthood (home, stable job, having a family)? Is it really true that in a self-serving, narcissistic way we live only in the now? That we pursue pleasures like addicts? That we have an excuse for everything? And that while we are busy chasing the desire to live, we never really live?

One thing is for sure: we are indeed broken to a certain extent, the absence of work-life balance has left its mark on us.

A millenniumi nemzedékről avagy az Y generációról. (Hagyományosan az 1980 és 1995 között születetteket soroljuk ide.)

Valóban elfelejtettünk volna felnőni? Miközben már azelőtt kiégtünk, hogy lett volna miért? A szüleink elkényeztettek? Vagy csak 2000-es évek gazdasági hanyatlása taszított minket apátiába? Túl sokat vállaltunk, és ezért képtelenek vagyunk megfelelni az elvárásoknak? Megcsömörlöttünk, és nem foglalkozunk a korábban a felelősségteljes felnőttkor velejáróinak tekintett célok (saját lakás, stabil munkahely, családalapítás) elérésével? Tényleg igaz lenne, hogy önimádó, nárcisztikus módon csak a mában élünk? Hogy függőként hajszoljuk az élvezeteket? És, hogy mindenre van kifogásunk? Az élnivágyásra hivatkozva pedig sosem élünk igazán?

Egy biztos, valamilyen szintű megtörtséget valóban könnyű felfedezni, a munka és a magánélet egyensúlyának hiánya nyomot hagyott rajtunk.